Nedved: Újoncnak éreztük magunkat... |
delpiero10 |
2008.09.19. 21:50 |
Pavel Nedved úgy véli, a Juventus túlságosan is idegesen játszott a Bajnokok Ligája tegnap esti összecsapásán:
"Újoncnak éreztük magunkat."
A Bianconeri a bundabotrány miatti két éves kihagyás után tért vissza a legrangosabb európai kupasorozatba, és tegnap este 1-0-ás győzelemmel mutatkozott be a Zenit Szentpétervár ellen.
"Több volt, mint egyszerű győzelem, mivel nagyon fontosnak tartottuk ezt a mérkőzést. Talán túlságosan is fontosnak... idegesen játszottunk, sokkal rosszabbul, mint általában. A három pont megszerzése alapvető fontosságú volt, de nem kellett volna úgy éreznünk magunkat, mint az újoncok. Pedig én is így éreztem magam, és néhány csapattársam is, akik nagyon idegesek voltak az első félidőben. Ezért nem tudtak annyira kibontakozni, mint általában."
|
Del Piero elégedett! |
delpiero10 |
2008.09.19. 21:47 |
Az elmúlt két év minden dühe, feszültsége és áldozata benne volt abban a szabadrúgásban. Del Piero ezzel a zseniális góllal nemcsak nagyon fontos győzelemhez segítette csapatát, hanem valószínűleg lezárt egy korszakot is, mely még a Serie B-ben kezdődött. A Juventus mától végleg visszakerült oda, ahová igazából tartozik.
Del Piero tegnap este gólöröme közben egy tőle szokatlan szaltót mutatott be, és öröme a mérkőzés utáni nyilatkozat közben is érződött.
"Két éve vártunk erre a győzelemre, ezért voltunk mindannyian annyira boldogok a gól, majd a lefújás után. Ez a mérkőzés, valamint a többi találkozó eredményei is azt mutatják, mennyire kiegyenlített a Bajnokok Ligája mezőnye, és győzni egyáltalán nem egyszerű. Éppen ezért a Zenit legyőzése nagyon fontos eredménynek számít. Nyilvánvalóan nagyon elégedett vagyok a gólommal. Lehet, hogy nem életem legszebb szabadrúgása volt, de talán az egyik legfontosabb."
|
Nehéz dolgunk volt-mondta Ranieri... |
delpiero10 |
2008.09.19. 21:45 |
A meccs előtti összes aggodalom megalapozottnak tűnt. A Zenit Európa egyik legjobb csapatává vált, amit UEFA Kupa és Szuperkupa győzelme is bizonyít. Tegnap este pedig a Juventus is megtapasztalhatta, mennyire veszélyes az orosz csapat.
Éppen ezért különösen értékes győzelmet aratott a Bianconeri.
"Egy csúcsformában lévő csapatot fogadtunk, míg mi többnyire még csak a bajnokságra állunk készen. Tudtam, hogy valami pluszra van szükségünk ahhoz, hogy győzni tudjunk, de szerencsére Del Piero jó az ilyen dolgokban, és ezt most is bebizonyította. Az emberek kíváncsiak arra, hogyan tudunk majd helytállni a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is egyszerre. De pont azért igazoltunk két embert is ugyanarra a posztra, hogy lehessen forgatni a keretet." - nyilatkozta Ranieri.
|
Buffon szerint érdemes volt maradni... |
delpiero10 |
2008.09.19. 21:43 |
A világ legjobb kapusa a mérkőzés után nyilatkozott...
"Most már mondhatom, hogy megérte a Juventusban maradni, s ehhez fogható estéket átélni. Nehéz volt igent mondani, mert egy játékos karriere nem tart örökké, s a Világbajnokság után nem volt könnyű a Serie B-ben játszani. De rengeteg szeretet kaptunk, s ez a siker visszafizeti fáradozásainkat: a célunk most már a csoportkörből való továbbjutás, ami már önmagában hatalmas siker lenne, tekintve, honnan indultunk."
|
Juve-Zenit 1:0 |
delpiero10 |
2008.09.19. 21:42 |
2008.09.17. 20:45, Torino- Stadio Olimpico, 20853 néző
Győzelemmel tért vissza a Juventus a Bajnokok Ligájába, miután 1-0-ra legyőzte a friss UEFA Kupa és Európa Szuperkupa-győztes orosz Zenit csapatát. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott egy orosz helyzettel, valamint egy veszélyes Trezeguet-fejessel és egy Camoranesi-kapufával. Utóbbi kénytelen volt sérülés miatt átadnia a helyét Brazzónak. A második félidő elején az oroszok voltak kezdeményezőbbek, Buffonnak kétszer is bravúrral kellett hárítania. Majd lendületbe jöttek a zebrák: előbb Grygera és Sissoko, majd Poulsen veszélyeztetett. Ami nem sikerült nekik, az sikerült az egész mérkőzésen remekül játszó Alex Del Pierónak szabadrúgásból. A Juventus kapitánya 35 méterről bombázott a beadásra számító orosz kapus hálójába. A mérkőzés hajrájában a Juve magabiztosan tartotta előnyét, s egy Amauri-Del Piero összjátékot követően majdnem megszületett az Öreg Hölgy második gólja is. Érdemes kiemelni az áthatolhatatlan Legrottaglie-Chiellini kettős remek játékát.
|
Del Pieronak sokat jelent a BL!!!! |
delpiero10 |
2008.09.17. 16:09 |
Rengeteg Juventino várja már kedvenceik Bajnokok Ligájába való visszatérését, beleértve a játékosokat is, akik hihetetlen dolgokon mentek keresztül az elmúlt két esztendõben. Két év önfeláldozás, de mindenekelõtt két diadalittas év. Most szerdán pedig a Zenit lesz az ellenfél, mely ellen végre ismét megtapasztalhatja mindenki az európai klubverseny varázslatos hangulatát.
A türelmetlenek közé tartozik Alessandro Del Piero is. A Capitano a Serie B-ben, majd azt követõen a Serie A-ban is kitartott szeretett csapata mellett, ráadásul úgy, hogy eredményesebb volt valamennyi csapattársánál, hiszen mind a másod- mind pedig az elsõ osztályban gólkirály volt. Az élõ legenda már alig várja az összecsapást. A Bl-be való visszatéréssel kapcsolatban Alex így fogalmazott: „Jó érzéssel tölt el bennünket: engem, a klubbot, mindenkit. Az elmúlt két évben végzett munkánknak meg lett az eredménye, ez a visszatérés sokat jelent. Emiatt érzem most magam a Holdon.”
A szerda este Olimpicoban megrendezésre kerülõ mérkõzés vélhetõen új debütálás lesz a Capitano számára, 13 évvel az elsõ Bl-ben való pályára lépése után. Most azonban az izgatottságnak már nem lesz helye: „Ahogyan nem voltunk újoncok tavaly a Serie A-ban, úgy Európában sem leszünk zöldfülûek. Kíváncsiak vagyunk, mert sok dolog változott az elmúlt két évben, ám azt senki sem felejtheti el, hogy ez a csapat 100 év alatt mit tett lesz az asztalra. Ha meglepetéscsapaként tekintenek ránk, akkor azt akár ki is használhatjuk. Kemény mérkõzéseket fogunk játszani, ám ez az ellenfeleink nehézségétõl is fog függeni.”
Az elsõ ellenfél a Zenit csapata lesz, mely az orosz futballt képviseli. Egy olyan együttesrõl van szó, amely a közelmúltban komoly eredményekkel hívta fel magára a figyelmet szerte Európában. Pontosan emiatt nem lesz egyszerû a Zebrák debütálása, ám a Juve háza táján senki sem becsüli le az aktuális riválist: „Megtekintettem tavaly az UEFA Kupa döntõjét és nemrégiben megnéztem a Szuperkupa finálét is – folytatta Del Piero – de figyelemmel követtem az orosz válogatott Európa Bajnokságon való szereplését is. Véleményem szerint nagyszerû képességekkel rendelkeznek, mind egyéni, mind pedig csapatszinten.”
|
Vagy egy angol klub vagy a Juve nyeri a Bl-t-Anderson szerint... |
delpiero10 |
2008.09.17. 16:07 |
A Manchester United középpályása, Anderson (képünkön) szerint idén is az angol csapatok fognak dominálni a Bajnokok Ligájában.
„Tavaly nagyon magabiztosak voltunk, tudván, hogy csak a Chelsea, vagy a Liverpool állíthat meg bennünket a trófeáért folytatott küzdelmünkben.”: mondta a 20 esztendõs játékos a Globoesport-nak.
„Ha minden úgy alakul, ahogy kell, akkor véleményem szerint ismét ezek a csapatok lesznek ott az utolsó szakaszoknál.”: tette hozzá Anderson.
„Szerintem az angol bajnokság ma a legerõsebb a világon, így hiszek abban, hogy a mi klubjaink fognak dominálni Európában.”
„Egyetlen komoly külföldi kihívónak a Juventust tartom, amely nagyon erõs és elszánt lett a múltban és a pályán kívül történt események miatt.”
|
Gigli barmit odaadna egy BL gyozelemert... |
delpiero10 |
2008.09.17. 16:05 |
A Juventus elnöke Giovanni Cobolli Gigli annyira vágyik a BL serlegre, hogy akár egy egész évet adna az életébõl, ha a magasba emelhetné.
A Bianconeri-k két év után visszatértek Európa elitjébe, ahonnan a Calciopoli miatt hiányoztak.
Az Öreg Hölgy elsõ ellenfele a Zenit lesz szerda este a Stadio Olimpico-ban, és Gigli reméli, hogy egy hosszú menetelés kezdõdik meg.
„Egy egész évet áldoznék az életembõl a Bajnokok Ligája gyõzelemért cserébe,” mondta Gigli a Juventus Channel-nek.
„Ez egy nagyszerû sorozat és szeretnénk mindvégig harcban maradni. Én nem vagyok olyan, mint Jean Claude Blanc, aki csak a motorbiciklijét áldozná fel, én akár egy teljes évrõl is hajlandó vagyok lemondani.”
Gigli szeretné fiait a római döntõben látni májusban. A Juve 1996-ban éppen a Stadio Olimpico-ban hódította el utoljára a BL trófeát. Reméljük, a történelem megismétli önmagát.
|
Advocaat szerint a Zenit melto ellenfele lesz a Juvenek... |
delpiero10 |
2008.09.17. 16:03 |
A Zenit Szentpétervár szakvezetõje, Dick Advocaat kijelentette, hogy csapata szerda este méltó partnere lehet a Juventusnak, Torinóban.
Az Öreghölgy a Bajnokok Ligája H csoportjából várja az európai kupasorozat megkezdését. A torinóiak elsõ csoportellenfele pedig a tavalyi UEFA Kupa gyõztes Zenit alakulata lesz.
„Véleményem szerint tavaly hihetetlen eredményt értünk el akkor, mikor nagyszerûen menetelve megnyertük az UEFA Kupát, ám a Bajnokok Ligájában nem szerepelünk az esélyes együttesek között.”: mondta Advocaat az UEFA.com-nak.
„A H csoportban a Real Madrid és a Juventus az esélyes a továbbjutásra, míg mi a BATE-val fogunk harcolni a harmadik helyért.”
„Ez azonban számomra nem jelent problémát – ez egy kihívás. Ha ezen a szinten jól akarunk teljesíteni, akkor olyan együtteseket kell legyõznünk, mint a Manchester United vagy a Juventus. Tudom, hogy képesek vagyunk rá.”
„Ami a Juvét illeti, frissíteni fogjuk a velük kapcsolatos információinkat, mert már jó ideje nem szerepeltek Európában.”
„Megfigyelõink elemezni fogják az újabb játékosaikat, mert az olyan régi futballistáikat, mint Pavel Nedved, Alessandro Del Piero, vagy David Trezeguet már jól ismerjük.”
„Nem engedhetjük meg nekik, hogy jól játszanak, hiszen akárkit képesek legyõzni, ám hiszem, hogy komoly zûrt tudunk majd nekik okozni.”
|
Nem kell Andrade!!! |
delpiero10 |
2008.09.17. 15:59 |
A Juve közel áll ahhoz, hogy felbontsa portugál védője, Jorge Andrade szerződését. A 30 éves játékos tavaly nyáron igazolt a Deportivótól a Juventushoz, de még az idény elején súlyos sérülést szenvedett, és az egész szezont ki kellett hagynia.
Amikor pedig most nyáron már úgy tűnt, sikerül teljesen felépülnie, az előszezoni felkészülés során rásérült ugyanarra a térdkalácsára, amelyik miatt egy évet kihagyott.
Így új műtétet kellett rajta végrehajtani, ez pedig azt jelenti, hogy megint hosszú kihagyás vár rá.
A klub most felajánlotta, hogy kivásárolja a védőt szerződéséből, hogy 2010-ig ne kelljen fizetniük a játékos bérét. Erre abban az esetben van lehetőség, amennyiben a játékos több, mint 6 hónapig nem lép pályára.
Andrade negatív sorozata 2006. februárra nyúlik vissza, amikor még a Deportivo színeiben egy Barcelona elleni mérkőzésen súlyos sérülést szenvedett, és emiatt ki kellett hagynia a Világbajnokságot, és meghiúsult klubváltása is.
Műtét és hosszú rehabilitáció után 9 hónap elteltével visszatért, és sérülése előtti formáját is visszanyerte. Ekkor igazolt a Juventushoz. Jól kezdett, az előszezon alatt és a bajnokság első négy mérkőzésén megnyerő teljesítményt nyújtott, ám ekkor jött a Roma elleni találkozó, amin elszenvedte sérülését.
|
|